Valamely város, valamely egyetemén, annak valamely kávézójának teraszán ül három lány. A szőkét nevezzük Szandinak, a barnát Nórinak, a fekete hajú lányt pedig Dórinak. Kellemes szép idő van, november ellenére csodásan süt a nap. Sugarai beragyogják a fákat, melytől a föld életre kel, a hangyák vígan táncolnak, a madarak pedig fülbemászóan fütyülnek. Az évszak csodája, oly álomszerű, idilli ez a pillanat. Elég! Tudom, isteni tehetséggel megáldott író, költő, művész vagyok, de mindennek van határa. Ami sok, az sok. Inkább hegyezzük fülünket, szemünket, e három angyali szemű, vékony, fiatal, egyetemista lányra, hogy vajon miről társalognak.

- Te, nézd, itt jön Csabi. Köszönjünk neki? - szólt Szandi a két lányhoz.

- Persze, miért is ne - felelte a feltett kérdésre Nóri.

- Szia, csodaszép napot! - köszönt a három lány egyszerre.

- Sziasztok, szépséges szép lányok! - köszönt vissza a jólfésült, keretes szemüveget viselő srác, majd tovább haladt.

- Te, ez, meg ki volt? - tette fel értetlenül a kérdést Dóri.

- Az exem, egy rohadék – válaszolt a fent elhangzott kérdésre Szandi. Három hétig voltunk együtt. Nagyon szerettem őt. De szakított velem. Azzal az indokkal, hogy most egyedül akar lenni, nem akar kapcsolatot. Erre három héttel később új csaja lett, vele meg már hét hónapja vannak együtt.

- Undorító – felelte egybehangzó véleménnyel mind a három lány.

- Csajok, nézzétek, ott van Dávid! Beszél még vele valaki? Azt tudom, hogy mindnyájunkra írt. Mindig mindenkinek írogat. Azt hiszi így fog majd barátnőt szerezni. De olyan ronda. Reménytelen.

- Én ugyan már nem. Csapta a szelet nekem, de nem válaszoltam neki, majd letiltottam – válaszolta Dóri Nóri kérdésére.

- Én három napja randiztam vele, elvitt a rakpartra, hozott három üveg bort, majd smároltunk.    Este írt, hogy csodás volt, remekül érezte magát velem – mondta egyhangúan Szandi.

- És? Ennyi? Folytatása lesz? - kérdezte a két lány fejhangon egyszerre.

- Nem hiszem. Nem jön be. Kedves, aranyos, de nem. Így nem is írtam neki vissza. Erre jön, gyorsan, tegyünk úgy, mintha nem figyelnénk rá.

- Szia, Szandi, hogy vagy? Miért nem válaszoltál nekem? - tette fel kíváncsian a kérdést Dávid.

- Ő, szia, bocsi, de most nagyon sokat kell tanulni, tudod, holnap lesz az a zh, és most is arra készülünk, ne haragudj. De írok.

- Oké, mindenképpen írj. Várom! – majd kicsit csalódott, de bizakodó arccal tovább sétált Dávid.

- Holnap komolyan zh-t írunk? Én még semmit se tanultam, ne őrjíts meg Szandi! - kiabált rá barátnőjére Dóri.

- Dehogy, nem írunk. Csak kellet valami „kifogás”, hogy lerázzam. De lányok, nézzétek, ott jön a filozófiatanár. Azt hallottam, hogy egy gólyalányt felcsinált terhes is lett a csaj.

- Te most szívatsz? Én azt hittem Annával, azzal a mesterszakos lánnyal van együtt. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy ő az egyik legjobb tanár. Fiatal, helyes, ó - mondta vágyakozva Dóri.

- Családja van. Három gyereke. A felesége nemrég szült, nem hiszem, hogy megcsalná – állt ki a tanára mellet Nóri.

- Sziasztok, lányok! - Lépett oda hozzájuk a tanár. Szandi és Dóri a telefonját bámulta, egy halk jó napottal elintézték, de Nóri kedélyesen egy sziával köszönt.

- Te kavarsz a tanárral, neked tetszik! - akadt ki Szandi – Tegezted!

- Ugyan, menj már. Csak jóban vagyunk, egyszer segített egy feladatban. Nem kell mindig többre gondolni, olyat bele látni a dolgokba, ami nincs is.

- Na persze. De lányok, nekem most mennem kell órára. Jó kávézást. Sziasztok! - köszönésképpen puszilkodtak, majd Szandi elviharzott.

- Na, végre, hogy lelépett. Alig vártam. Azt se értem, mit keresett itt velünk – mondta Dóri a mellette lévő barátnőjének.

- Én sem bírom. Annyira álszent, meg csak azért jutott be az egyetemre, mert az apja valami állami cégnél dolgozik. És saját lakást vettek neki a szülei, és ők is tartják el. Én meg dolgozni kényszerülök és egy szar koliban élek – panaszkodott Nóri.

- Egyébként nézd, itt jön egy cuki srác. Antal. Olyan jól elbeszélgetünk Faceookon, mindig olyan édesen ír. Szólok neki, hátha idejön – Dóri felállt, majd elkezdett integetni, kiabálni Antal felé, de ő tudomást se vett róla, mint aki meg se hallja a meghallhatatlant, tovább robogott.

- Igazán „kedves” egy srác. Úgy tűnik, ennyit ér egy Facebookos beszélgetés, ügyet se vet rád – válaszolta Nóri – Nézd már, ki ez a srác, aki nagy kedvvel és sebesen közelít ide, pont feléd?

- Fogalmam sincs.

- Dóri, hé, hát, szia! Hogy vagy? Mit csinálsz a hétvégén, lenne kedved elmenni valahova?

- Ő, izé, ne haragudj, de te ki vagy? - kérdezte Dóri meglepetten az „idegen" sráctól.

- Múlthéten smároltunk egy buliban, a számod is megadtad, hívtalak, de nem vetted fel. A buliban megbeszéltünk, hogy a közeljövőben elmegyünk oda, ahova csak szeretnél menni. Nem emlékszel?

- Ja, de, izé, hogyne. Csak tudod ez a sok zh, meg előadás, meg olvasnivaló. Azt se tudom, hányfelé szakadok. A most hétvége egészen biztosan nem jó, mert izé, a nagymamámhoz megyek és, izé, kocsonyalekvárt fogunk csinálni.

- Ó. Szomorúan hallom. Akkor, szia. Minden jót, szép napod szépséges Dóri!

- Ez meg ki a fene volt? - kérdezte csodálkozva barátnőjét Nóri.

- Valami srác, aki jelentőséget tulajdonított annak, hogy részegen smároltam vele. Tudnám, miért kell ezt olyan nagydobra fújni.

- Nem nagydobra verni? - próbálta kijavítani Nóri a barátnőjét.

- Akkor az. Mindegy is. De most megyek könyvtárba, nagyon sok olvasnivalóm van. Örültem, hogy láttalak!

- Én is, szép délutánt!

Így a két lány elbúcsúzott egymástól, Nóri pedig egyből írt Szandinak, hogy mennyire idegesítő a Dóri, és hogyha lehet, legközelebb ne üljenek le vele kávézni.

Én pedig rendelek most két kávét, majd csodálkozom eme csodás őszi gyönyörben, amikor a levelek táncot lejtenek a szélben, amikor a nap aranysugarai megvillantják a mellettem elfutó szőke lány haját. Oké, oké, befogom és iszom a kávét.