Néha jólesik csak úgy káromkodni ennyit. Egy jóleső baszd meg. Vagy csak úgy simán leírni, hogy fasz. Vagy pina. Vagy tegnap megbasztam a barátnőmet. Mondjuk ezt pont nem tettem, mert nincs barátnőm, kettő, ha lenne, őt akkor se basznám meg. Mert azt a csajt baszom meg, akit felszedek egy buliban, majd hazaviszem és megbaszom. De nem, a barátnőmmel szeretkezem. Vagy szeretkezni szokás. Tudja a fasz. Mondjuk az pont tudja. És hogy miért nincs barátnőm? Mert utálom a nőket Az összes nőt. Hogy miért utálom őket? Mert az könnyebb. Utálni mindig jobb meg könnyebb, mint belátni, hogy egy puha kis pöcs vagyok, aki nem képes felszedni egy lányt sem. Nem, ezt letagadom, elfojtom, mintha nem is lenne. Ehelyett azt kell mondani, mindenért a nők a hibások. Mindennek Éva az oka. Ő rontotta meg a férfit. A férfi, a teremtés koronája, ő, soha sem lehet hibás. Mert ő tökéletes. Meg a férfinak farka van, vagyis más néven fasza. És akinek fasza van, az a tökéletes, az a jó. Vagyis, ő sohasem hibázik, mivel én is férfi vagyok, ebből következik, hogy én sem hibázom. De ha már eleget utáltam a nőket, akkor kit tudok még okolni? Isten, hát persze. Ő teremtett mindent. Az egész világot, a földet, meg engem. Ő az oka mindenek. Hogy nem vagyok elég okos, elég helyes, hogy lecsúsztam az egyetemről, hogy nincs munkám. Hogy itthon éhezem. Dögöljön meg, haljon meg, nem kell Isten! De nincs is Isten. Akkor a kormány, az a mocskos, semmirevaló kormány. Hát persze. Lopnak, csalnak, hazudnak, stadiont építenek, ahelyett, hogy munkát adnának nekem. Fel kell lógatni mind, az egészet. Levágni a kezüket, hogy ne tudjanak többet lopni. Utálom a matektanáromat, aki minden órán kihívott felelni. Ő tehet róla, hogy nem vettek fel matek szakra, az ő hibája volt. Imádtam a matekot, a mindenem volt, de az a szemét, semmire való alak, csak azért, mert utált, mert nem kedvelt, kibaszott velem. Minden órán kihívott felelni. Bezzeg a lányok, csak azért mert Isten adott nekik két szép mellet, csak azért már előnyt élveznek, meg ők a minden. A lányokat nem hívta ki soha se felelni. Senki. Se a matektanár, se más tanár. A majdnem menyasszonyom. Szerettem. Imádtam. Ő volt a mindenem. Miatta vagyok ott. Megvolt a gyűrű, esküvő időpontja, minden, erre valamiért éppen korábban hazajött a munkájából és ágyban talált két másik nővel. Esküvő lefújva, mindennek vége. Ha nem ér haza, akkor most lenne két gyerekem, feleségem, munkám, házam. Az a hülye kurva. Az első főnököm, hát persze. Őt is utálom. Az első és utolsó munkám. Egy érettségivel nem volt könnyű elhelyezkedni, de egy jó ajánlólevél meg egy jó matektudás nagy előny volt. De az a fasz, kirúgott. Mert voltam merészelni késni mindennap. Meg megdugni a lányát. Ennyi volt az indok. Semmi más. Dögöljön meg.  A postás. Mindig késve hozza a leveleket, ha valami fontos levelet várok, fix hogy délután hozza meg. A nő, a buszon, aki a pasijával beszél. A pénztáros a boltban. A buszsofőr. A nő a tévében. A focistákat. A filmsztárokat. A pornósztárokat. Gyűlölök mindenkit. Mert gyűlölni jó. De miért is? Mert félek. Félek szembenézni, odaállni a tükör elé és azt mondani, hogy nem a nők, nem Isten, nem a kormány, nem a matektanárom, nem a volt menyasszonyom, nem az első főnököm, nem mások, én magam vagyok a hibás. Én és kizárólag senki más. Én basztam el az egész életemet. De nem, ehhez túl gyáva vagyok. Bátornak kéne lenni, de az nem voltam soha sem. Maradok gyáva. És gyűlölök mindenkit. Mert az könnyű. Mert az jó. Gyűlölj te is mindenkit!